Az egynapos program, felvételről.
Rendeld meg az online csomagot és nézd vissza a felvételt.
Tekintsd át a program információkat. Légy részese az újjászületés napnak. Többféle előadásra és meditációra is számíthatsz a nap folyamán.
Több, mint 6 éve foglalkozom Szellemgyógyásszattal. 5 éve tanítom a Szellemgyógyászatot. 4 éve különböző Spirituális online programokat szervezek, vezetek! Médiumként üzeneteket adok át a hozzám fordulóknak. Érzékelem és segítem a Szellemvilágot!
Húsz éve foglalkozom elsősorban 0-25 éves korú kliensek komplex, holisztikus szemléletű terápiàjàval, felnőtt korosztálynál önismereti terápiával, énkep korrekcióval, trauma feldolgozással. A születési élmények, emlékek feltárása a Transzperszonàlis klinikai pszichológia viszonylag új kutatási területe, mely egyre inkább a fogantatás előtti, körüli és utàni élmények feltárását, a születés, mint első krízishelyzet, trauma feldolgozását, élményeit helyezi tudomànyos kutatásainak fókuszába.
Mindig is szerettem volna megérteni a világ, a tágabb értelemben vett Universum működését. Néhány évvel ezelőtt kezdődött…vágyam meghallgatásra talált, s megkapva az áldást, elkezdtek fentről tanítani. Csodálatos dolgokat tapasztaltam meg, amelyeket nem értettem, nem tudtam mi történik Velem, de működött….s ezen lassú tanulási folyamat következményeként, egyre magasabb szinten folytathattuk a kommunikációt. A fejlődésem 2021 őszén fordulóponthoz érkezett, hihetetlen mértékben felgyorsult, amikor is elkezdtem, az Eszter által vezetett Szellemgyógyász tanfolyamot. Eszternek köszönhetően, akinek tanításáért, útmutatásért végtelenül hálás vagyok, a fejlődésem egy teljesen másik dimenzióba lépett. Eszter egy, számomra eddig ismeretlen, új világot kapuit tárta ki előttem, melynek a megismerése számomra, még előttünk álló, hatalmas, közös feladat.
1980-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános karán. Fül-orr-gégészetből, Foniátriából szakvizsgát, Homeopátiából liszence vizsgát tettem ugyanezen az egyetemen. Tanultam a betegségek lelki, spirituális okáról, mely segített a hollisztikus kép kialakításában. Mivel az akadémikus orvoslás során azt láttam, hogy főleg a tüneteket szüntetjük meg, további utakat kerestem. 2012-ben ismerkedtem meg a Recall Healing-gel, ami az Újmedicina kiegészítése. Oknyomozás, hogy miért pont az és akkor történik velünk, feltérképezése a családi klánunk történetének. A Biologikával 14 éve foglalkozom, Barnai Robertótól tanultam, aki Hammer doktor fantasztikus tudását informatikusként számunkra teljesen feldolgozhatóvá tette. Ezek az alternatívák együttesen és a betegekkel való szoros együttműködés figyelemre méltó eredményeket adnak a gyógyulás-gyógyítás terén.Ezek az alternatívák együttesen és a betegekkel való szoros együttműködés figyelemre méltó eredményeket adnak a gyógyulás-gyógyítás terén.
Emberek százainak segítettem már és láttam, ahogyan órák, napok vagy hetek alatt változik meg az életük. Most pedig rajtad a sor, hogy segítsek Neked. Ha eltökélt vagy a változás iránt, akkor tudok neked segíteni.
Tudatszint emelés – © Minden jog fenntartva
Weboldalt készítette: Weblapmentor
Szállítási információk!
Külföldre is tudunk postázni!
Kérlek küldd el e-mailben, hogy pontosan hova szeretnéd és visszajelzünk, hogy miként tudod megkapni a könyveket!
Ma éjfélig leadott rendelésed Magyarország területére még a fa alatt lehet.
Az Európiai unió területén tapasztalataink szerint kettő munkanap a kézbesítés.
Más országokban jelentősen eltérő.