Szellemtan programok

Spirituális önismeret, önfejlesztő program, mely segíthet eligazodni a spirituális útvesztőkben. Szeretnél ismerni olyan technikákat, melynek segítségével harmóniát, szeretetet, békét teremthetsz magadban, ezáltal a környezetedben is? Ha igen, jelentkezz most!

A megszokottaktól eltérően, idén ősszel programból  három is indul!

A tervezett programok úgy lettek kialakítva, hogy mindenki megtalálja a számára ideális megoldást.

A változáshoz csak egy döntést kell hoznod, mint Magdolnának

“A képzés során komoly tudásra tettem szert, mind fizikai testem mind pedig lelkem karbantartását illetően. Ezek azóta is mindennapjaim részei; a tanultakat rendszeresen alkalmazom.” – Magdolna

Pozitív előnyök

Amire hatással lehet ez a bizonyított módszer

Neked való HA

Kinek lehet hasznos a Szellemtan program?

A finomabb rétegek rendbe tételének ugyanúgy technikái vannak, csak kevésbé ismertek, mint a fizikai test vagy a lélek gyógyításának. Ha a szellemi szintet megjavítjuk és utána teszünk is azért, hogy ez a javulás megmaradjon (mint bármilyen más jobbító módszer esetében), ez átíródik a lélekre és a fizikai testre is. Körülbelül úgy, mint amikor kavicsot dobsz a vízbe – a hullámgyűrűk végigvonulnak az egész felületen.

Gyere és ismerd meg magad, nézd és tapasztald meg, hogy mi van a fizikai testen túl

Figyelmeztetés

Ha úgy érzed, nem tudod elfogadni az eddig leírtakat, ez a módszer nem neked való. Felesleges elvégezned a tanfolyamot, mert nem fogod tudni használni sem.

Már az első alkalommal érezni fogod a változást

Hogy működik ez a módszer?

A pszichotronika ugyanúgy működik, mint bármelyik másik módszer, ami figyelembe veszi azt, hogy az ember nagyon leegyszerűsítve három részből áll: test, lélek és szellem. (Ilyen holisztikus szemléletű módszerek még például: kineziológia, access bars, reconnection healing, spirituális választerápia, theta healing, reiki, stb.)

A test, a lélek és a szellem mindig hatnak egymásra, így bármilyen problémával kerülünk szembe, azt minden szinten rendezni kell a teljes és hosszú távú gyógyuláshoz. Ha ezt nem tesszük meg, a probléma újra és újra visszatér majd.

A nyugati világban ma a legismertebbek azok a módszerek, amiket a test betegsége esetén használhatunk – pl. klasszikus orvoslás és egyes alternatív gyógyászati módszerek. Egyre elismertebbé válnak azok, amiket a lélek sérüléseinek gyógyítására használunk – pl. pszichoterápia, pszichodráma, mozgásos és művészetterápiás módszerek.

Ezen a programon a harmadik szinttel, a szellem szintjével tanulunk meg bánni. Ezáltal bármely más szinten történő problémamegoldás sokkal hatékonyabbá és nem egyszer szükségtelenné válhat a fizikai, pszichés és viselkedésbeli tünetek harmonizálódhatnak.

Szellemi szinten is vannak alap törvényszerűségek, amik hatnak ránk ugyanúgy, mint a fizikai síkon a gravitáció, csak a szellemi síkon más törvények hatnak. Amennyiben ezeket a törvényszerűségeket megismered, akkor könnyebb lesz vele együtt élni.

Szakmai előadó: Sándor Eszter

Tananyag

Mit fogunk tanulni a Szellemtan programon?

A Szellemtan program 14 napból áll összesen. Minden oktatási napon lesz rövid elmélet, ami az adott témakör tudásának átadását, esetleg a már meglévő információk rendszerezését jelenti.

A hangsúlyt a napok során a gyakorlatra helyezzük. Minden nap nagyobbik része azzal telik, hogy sokat gyakoroljátok egymáson az átadott technikákat. Hogy a tudás valóban élővé váljon, az alkalmak között is kaptok gyakorlási feladatot. A gyakorlatok alatt sok egyéni oldás lesz, lényegében a Te saját rendszeredet tisztítod, készíted fel a tiszta kapcsolódásra!

Alap szint

Tananyag:

JELENTKEZÉSI ÉS FIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023 február 19. 

Haladó szint

Tananyag:

JELENTKEZÉSI ÉS FIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023 február 19. 

Felső szint

Tananyag:

JELENTKEZÉSI ÉS FIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023 február 19. 

Tananyag

Helyszínek és időpontok

Minden alkalom 8:30-tól 15:30-ig tart majd.

Találkozók dátumai

2024

  • Szeptember 18-19.
  • Október 16-17.
  • November 13-14.
2025
  • Január 15-16.
  • Február 12-13.
  • Március 12-13.
  • Április 9-10.

Minden alkalom 8:00-tól 12:00-ig tart majd.

Online interaktív előadások dátumai

2024

  • Szeptember 17.
  • Október 1-15.
  • November 5-19.
  • December 3-17.

2025

  • Január 7-21.
  • Február 11-25.
  • Március 11-25.
  • Április 8.

Minden alkalom 18:00-tól 22:00-ig tart majd.

Online interaktív előadások dátumai

2024

  • Szeptember 25.
  • Október 9-24.
  • November 6-20.
  • December 4-18.

2025

  • Január 8-22.
  • Február 5-19.
  • Március 5-20.
  • Április 2.

Igaz történetek

Vélemények

Nézd meg, hogy miket tapasztaltak azok az emberek, akik hasonló cipőben jártak, mint most te. Nézd meg, hogyan változott meg az életük! Te is elérhetsz hasonló eredményeket.

Kérdésed maradt?

Keress bátran, megválaszolom neked:

Visszaszámlálás a startig

nap
óra
perc
nap
óra
perc
nap
óra
perc

A módszer nem egészségügyi és nem pszichológiai tevékenység. A programon való részvétellel és a módszerrel való egyéni konzultációt nem helyettesítheti az orvosi kezelést vagy a pszichoterápiát.